A Hari sztori

Kezdetek

Első éttermünk 2017 márciusában nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy egy, a megszokottól eltérő és kiemelkedő gyorséttermet tudjunk megalkotni. Hisszük, hogy a vendégélmény nem csak a színvonalas éttermek alap szolgáltatása, hanem a „kebabozás műfajban” is lehet kiemelkedőt alkotni a nagyközönség előtt. Családi vállalkozásként indultunk és a kezdeti nehézségeket leküzdve, folyamatos fejlesztéssel és kitartással egyre ismertebbek lettünk a budapesti street food világában.

A Hari mindenkié!

…mert mindent, amit teszünk, azt a munkavállalóink és a vendégeink által megfogalmazott értékekre alapozva teszünk és hozunk meg döntéseket most is és a jövőben is. Semmin sem változtatunk addig, amíg nem bizonyosodtunk meg róla, hogy az a döntés képviseli-e a két legfontosabb értékünket: a stabil, elégedett munkavállalókat, vagy a vendégeink igényeit. A legfontosabb számunkra, hogy a munkavállalóink megbecsülve és biztonságban érezzék magukat, a vendégeink pedig igazán vendégnek érezzék magukat nálunk. Egy olyan céget álmodtunk meg, ahol a dolgozóink ugyanannyi figyelmet és törődést kapnak, mint a vendégeink.

Célunk

Egy olyan rendszer és szolgáltatás, ahol 100%-ban garanciát tudunk vállalni arra, hogy a vendégeink minden egyes alkalommal kifogástalan minőségű, friss alapanyagokból és hozzávalókból, gyors, fix időn belüli várakozással, egy profi, kedves és szórakoztató kiszolgálással kapják meg az ételeiket egy olyan csapattól, akik maximálisan elégedettek a pozíciójukban!